Felépülésben segítettem az egyik ügyfelet

A szalonba minden típusú ember betér, fiataltól az idősig, a vicceskedő típustól a mindenhez is értek fazonon át a nagyon komoly üzletemberig. Azt mondanám, hogy már nem lepődök meg semmin, és igazán új karaktert nem lehet nekem bemutatni. De azt nem gondoltam soha, hogy egyszer egy tántorgó, italtól bűzlő vendég fog betérni autókölcsönzési szándékkal. Mindezt a lehető legnagyobb komolysággal. Őszintén megmondom, első pillanatban felnevettem, de mint kiderült, nem viccel az öreg, ő komoly szándékkal érkezett autót kölcsönözni. Elmondta, miért van rá szüksége, hová szeretne eljutni vele, hány napra, és mutatta, hogy van jogosítványa és pénz is van nála. Ez szép és jó, de nyilván ettől még nem adhatok a kezébe járművet. Nem akartam a többi vendég előtt megvitatni a dolgot, így elhívtam egy külön beszélgetésre.

Az alkoholisták rehabilitációja nehéz küldetés. Akkor is, ha az alkohol függő már felismerte a problémát, és szeretne változtatni. Nekem is van családon belül tapasztalatom ezzel sajnos, de mi sikeresen végig vittünk egy programot (erről a programról ti is olvashattok ezen a weboldalon). Olyan segítséget nyújtott a tesómnak ez a támogató központ, hogy a felépülés teljes és sikeres volt. Így tudtam, mi a teendő. Elmeséltem mindent az öregnek a központról, arról, hogy melyik oldalon tud ő is több információhoz jutni, hogy milyen környezetben fogadják ott a felépülni akarókat, milyen a hely és az ott dolgozók, milyen támogatásra számíthat. Mert nagyon fontos, hogy tudják, hogy nincsenek egyedül, van segítség, működő segítség. A 28 napos programot is bemutattam a mi szemszögünkből is, de sok információ megtalálható fent a neten is az oldalukon róla. Egyéni és kiscsoportos programokra is lehetőség van, kinek, melyik szimpatikusabb. Az órákat a falakon kívül is tartják, így sokat vannak a természetben. Ez nagyon megtetszett az öregnek, mondta, hogy régen ő nagy természetjáró volt. Gyorsan mutattam is neki képeket a helyről, hogy lássa, valóban egy családias, nyugodt, zöld környezetről van szó. A kertben lehet nagyokat sétálni, vagy épp csak kiülni a padra és élvezni a friss levegőt. Mondtam neki, hogy ha vállalja, hogy elmegy, besegítek az árba szívesen, de azt mondta, hogy pénzre nincs szüksége, helyette inkább járjak be hozzá a hétvégi látogatási időben, mivel nincs senkije. Tehát meggyőztem, és meggyőzte a hely őt is. Nagyon örültem neki, és egyből rábólintottam a kérésére. Most telt le az első hét neki, tényleg ott van, tényleg csinálja. Én hiszek benne. Az alkoholisták rehabilitációja bár valóban nem egyszerű, de nem lehetetlen küldetés.